Horgaszclub.hu Blog

2. Pergető kupa Kovácsszénája 2011.04.02. – versenyzői szemmel

A drop shot technikát versenykörülmények között még nem alkalmaztam, de a mai nap roppant tanulságos volt számomra, számunkra.                       Reggel még pára és köd fogadott bennünket     Józsi barátom néhány nappal ezelőtt felhívott, lesz ez a pergető verseny Kovácsszénáján, induljunk. Örömmel mondtam igent, így a Horgászclub színeiben közösen versenyzünk. Eljött a mai reggel, indulni kellett. Technikai okok miatt édesapáméknál van mindkét munkaakkumulátorom, megkértem tegnap, tegye már be az autó hátuljába, a csónak súllyal és a kötéllel együtt, mert holnap szükségem lesz rájuk.                           A megnyitó     Nem gondoltam rá, hogy ellenőriznem kell, de valahogy ez most kimaradt, én pedig a tóhoz érkezve, kinyitván a csomagtartót fedeztem fel, hogy az erőforrás vélhetően apuéknál maradt Akkor jöhet az evezés, nyugtáztuk, persze ennek nagyon nem örültünk. Aztán következett a verseny megnyitója, majd a sorsolás…
Bővebben: HorgászClub - 2. Pergető kupa Kovácsszénája 2011.04.02. – versenyzői szemmel


To Tumblr, Love PixelUnion

We're updating Fluid!

Soon, we'll be updating the look and feel of this theme. Read about the changes here. You can easily turn off this notification in the theme customization panel.

Close