Horgaszclub.hu Blog

ABSF-HorgászClub.hu Pontyfogó Kupa első nap

Már éjfél is elmúlt mire az utolsó bóját is vízbe raktuk. A partra érve már semmit sem láttunk, de igyekeztünk, mert alig pár órás alvás után elkövetkezett a sokunk által már nagyon várt nap!Gyorsan reggel lett és végre már körvonalazódni látszott minden a versenyhez kell. Bóják vízben, sátor a helyén, rajthelyek kitűzve. Már csak adminisztráció volt vissza és az ajándékcsomagok elkészítése. De erre még bőven van időm, mert a sorsolás csak négykor kezdődik! Gondoltam én….   Még dél sem volt, már az első csapatok megérkeztek, majd rendre a többi is. Arra számítottam, hogy feszülten fog telni az idő, míg a kisorsolt helyeket elfoglalják. Szerencsére nem így történt! Hamar elfoglaltságot kerestek a versenyzők a büfében é szép lassan asztaltársaságok alakultak, amely nagy örömmel töltött el, hiszen a megmérettetés célja egy baráti találkozó alapjainak letétele, mintsem egy vérre menő bojlis verseny! Már mindenki feszülten várta a sorsolást, így próbálták ezt oldani néhány pohár habzó aranysárga nedűvel!                                       A csapatkapitányok a nevezési sorrendben lettek szólítva, miután minden résztvevőt bemutattunk…
Bővebben: HorgászClub - ABSF-HorgászClub.hu Pontyfogó Kupa első nap


To Tumblr, Love PixelUnion

We're updating Fluid!

Soon, we'll be updating the look and feel of this theme. Read about the changes here. You can easily turn off this notification in the theme customization panel.

Close